2009. augusztus 10., hétfő

1. szavaim blogul :)

A beharangozott blog, íme: tárátátám!!!! :)

Kutakodj benne, olvasgass, kérdezz, tölts időt nálam! Kezdésként pedig egy alapozó, ismertető lecke életem ugandai fejezetéből: "hogy is jött ez?".

1. A Bibliaiskola 2 éve alatt
vezérigémmé a Róma 15:20-21 vált: Eközben pedig azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdetem, ahol Krisztust már ismertté tették, hogy ne idegen alapra építsek, hanem ahogyan meg van írva: "Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik."


Sok-sok videó és egyebek készültek már az afrikai - köztük ugandai - ébredésről is. Óriási a lelki éhség, de kevesen vannak, akik tudnák őket
tanítványozni és segíteni őket Isten megismerésében. A másik vonása ennek pedig, hogy nem folytatni valamit, hanem elkezdeni, azaz úttörőnek lenni egy szolgálatban.

2. 3. éve már, hogy a WOL Élet Szavánál szolgálok. Minden évben más területen. Ez a 2. évem végére annyira
frusztrált már (miért nem tudok sehol meggyökerezni?), hogy csak - végre - leborultam Isten elé, hogy valamit mondjon. Rámutatott arra, hogy a sokfelé érdeklődésem nem negatív vonás (csapongás), hanem éppen ellenkezőleg: az úttörők legnagyobb erénye, hogy sok mindenhez értenek. Ezen az úton vezet Isten engem is, hogy mire "helyzetbe kerülök", ne lepődjek meg semmin, tudjak bármihez "hozzányúlni".


3. A konkrétumok: Afrika - semmi különleges kijelentés nincs mögötte, olyan földrészt szerettem volna, ahol gazdaságilag - és egyéb szempontokból is - nehéz helyzetben vannak. Ahogy Ázsiába sem illek a magasságom miatt, Afrikába sem a szinem miatt - mégis oda húz a szivem. Uganda - jelenleg 6 országban van Élet Szava Afrikában. Ez a kör leszűkült a választás szempontjából az utóbbi fél évben 3-ra. Miután 2 nagyon kedves és különleges barátom is az ugandai WOL szolgálatban vannak, engedtem és ...

fehér lányként 9 hónapot fogok tölteni - első körben - az ugandai Élet Szavánál. Ezt követően lesz kiértékelés és döntés születik a folytatásról. De ne szaladjunk annyira előre, hisz még ki is kell jutnom... :)

Az első gyakorlati lépés, hogy megnézzem, hogy van a háziorvosom. :) A cél, hogy a teljes kivizsgálás mellett az oltásokat is beszerezzem.